#Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium




Navracsics huszonéves megmondóemberekkel építi bázisait
 

Navracsics huszonéves megmondóemberekkel építi bázisait

Hiperaktív, a divattervezéstől a designon át a fesztiválszervezésig és ifjúságpolitikáig sok mindennel foglalkozó fiatal kommunikációs szakemberekkel, politikusokkal vette körbe magát Navracsics Tibor a 2010-es kormányalakításkor. Bár azóta közülük ketten távoztak a napi politikából, eddig azon dolgoztak, hogy a kormányzatot "trendivé" tegyék.

M. László Ferenc M. László Ferenc

Kallódó hamvak nyomába szegődik a KIM
 

Kallódó hamvak nyomába szegődik a KIM

Törvénytervezetet készített a temetkezések körül tapasztalható anomáliák kiküszöbölésére a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. E szerint a jövőben is haza lehetne ugyan vinni a hamvakat tartalmazó urnákat, de dokumentálni kellene, hová kerülnek. A temetkezési vállalkozásokat kitiltanák a kórházak 500 méteres körzetéből, és megpróbálják azt is elérni, hogy ne szállítsák fölöslegesen messzire az elhunytakat.

hvg.hu hvg.hu

Félmilliós fizetés csoroghat majd a járási vezetők zsebébe
 

Félmilliós fizetés csoroghat majd a járási vezetők zsebébe

Szolgálati időtől függően 500-600 ezer forint lehet majd a fizetése a járási hivatalok főosztály-vezetőinek, a posztokat pedig nagy valószínűséggel politikusok foglalják majd el – írja a Blikk. A KIM szerint a 198 járási hivatal felállításához nem lesz szükség több hivatalnok alkalmazására.

hvg.hu hvg.hu

KIM: Magyarország semmit sem tehet már az ír gázoló ügyében
 

KIM: Magyarország semmit sem tehet már az ír gázoló ügyében

Az ír jog szerint Magyarországnak nincs lehetősége további jogi lépéseket tenni Francis Ciarán Tobin ügyében, aki tizenkét évvel ezelőtt halálra gázolt két kisgyereket Leányfalun - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. A tárca sajnálattal vette tudomásul az ír Legfelsőbb Bíróság keddi döntését, vagyis azt, hogy Írország nem adja át a férfit Magyyarországnak.

MTI MTI

Alapítványokkal kapcsolatos passzust törölt el az Ab
 

Alapítványokkal kapcsolatos passzust törölt el az Ab

Alaptörvény-ellenesnek minősítette, ezért megsemmisítette az Alkotmánybíróság azt a törvényi passzust, amely szerint a bíróságnak meg kell szüntetnie az állami alapítványokat, ha az alapító ezt arra hivatkozással kéri, hogy az alapítvány feladatát más szervezet hatékonyabban tudja végezni. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól úgy reagáltak, hogy a döntést tudomásul veszik.

MTI MTI

Gerébnek mégsem kell börtönbe vonulnia
 

Gerébnek mégsem kell börtönbe vonulnia

A jogerős ítélet ellenére nem kell megkezdenie börtönbüntetése letöltését Geréb Ágnes foglalkozásától eltiltott szülész-nőgyógyásznak csütörtökön, miután a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) engedélyezte a végrehajtás elhalasztását - közölte a KIM szerdán.

MTI MTI

Hétfőig lehet kérni a vallási egyesületté alakulást
 

Hétfőig lehet kérni a vallási egyesületté alakulást

Hétfőig nyújthatják be a vallási egyesületté nyilvánításra vonatkozó kérelmet a területileg illetékes törvényszékeken azok a korábban egyházként működő szervezetek, amelyeket márciustól az egyházügyi törvény nyomán nem ismernek el egyháznak - olvasható a www.kormány.hu oldalon.

MTI MTI

Korrupció a közszférában: nem kérik a bizonyítványt
 

Korrupció a közszférában: nem kérik a bizonyítványt

Nőtt a közszférában azon közbeszerzési eljárások száma, amikor háromnál kevesebb ajánlattevő adott be ajánlatot. A szakértő szerint azonban ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nőtt is a korrupció. A kormány ennek ellenére komplex programmal készül a korrupcióellenes harcra.

hvg.hu hvg.hu

8 százalékos megtakarítást is hozhat a KIM-háttérintézmények összevonása
 

8 százalékos megtakarítást is hozhat a KIM-háttérintézmények összevonása

Hat-nyolcszázalékos költségvetési megtakarítás érhető el 2013-ban azzal, hogy összevonták a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) öt háttérintézményét a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalba (KIH). Erről a közelmúltban létrejött új szervezet frissen kinevezett elnöke, Hidas János adott tájékoztatást, közölve egyebek mellett azt is, hogy a tervek szerint a teljes kormány-tisztviselői kar, azaz csaknem nyolcvanezer ember adatait kell majd kezelniük.

MTI MTI

Fekete szalagos emberek jelentek meg a KIM parkolójában
 

Fekete szalagos emberek jelentek meg a KIM parkolójában

Az országos örmény önkormányzat az azeri kiadatási ügy feltáró vizsgálatára kéri a magyar kormányt, valamint a politikai vagy akár büntetőjogi felelősség megállapítását szeretnék elérni - mondta a nemzetiségi önkormányzat elnöke a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Kossuth téri épülete előtt tartott pénteki rendezvényen.

MTI MTI

A békés utat választotta a PTI és a MOL
 

A békés utat választotta a PTI és a MOL

Várhatóan békés úton adja át a Politikatörténeti Intézet a levéltári iratokat a Magyar Országos Levéltárnak; a PTI-nek legkésőbb szeptember 5-éig át kell adnia az iratokat, az átvételt lebonyolító, szakértőkből álló bizottság haladéktalanul megalakul - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerdán.

MTI MTI

Döntött a kormány a járási hivatalokról
 

Döntött a kormány a járási hivatalokról

A fővárosban mind a 23 kerületben, vidéken pedig 175 helyen lesz járási hivatal 2013-tól, amelyek az államigazgatási feladatokat veszik át a jegyzőktől – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) csütörtökön. A kormány szerdai ülésén döntött a kérdésről.

hvg.hu hvg.hu

KIM: nem jogosult mentességre Cacic
 

KIM: nem jogosult mentességre Cacic

Radimir Cacic nem mentes a magyar büntető joghatóság alól - foglalt állást a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a Marcali Városi Bíróság megkeresésére a jelenlegi horvát miniszterelnök-helyettes két évvel ezelőtti halálos közlekedési balesete miatt indított eljárással kapcsolatban.

MTI MTI

Navracsicsék tételesen válaszoltak az Amnestynek
 

Navracsicsék tételesen válaszoltak az Amnestynek

A magyar kormány nem ért egyet az Amnesty International (AI) május 23-án bemutatott éves jelentésében Magyarországot érintő megállapításaival - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), amely részletes közleményében tételesen ad választ a szervezet által felvetett aggályokra.

hvg.hu hvg.hu

Eszetlen helyett
 

Eszetlen helyett "esetlen szigor" az új Btk.-ban

Az igazságügyi tárca elfogadta a jogvédők tiltakozását és enyhítette az alkalmi drogozók elleni drasztikus rendelkezéseket a Büntető törvénykönyv tervezetében. A szólásszabadságra vonatkozó paragrafusoknál viszont - a strasbourgi emberi jogi bírósággal is vitatkozva - továbbra is ragaszkodik eredeti, szabadságkorlátozó álláspontjához a kormány.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta